Tartalom jegyzék


Beszámoló Első Kispesti Wass Albert felolvasó maraton megnyitójáról

VIII. Wass Albert felolvasó maratonhoz csatlakozott a Kispesti Koppány Vezér Baranta. Hosszas készülődés után örömmel láttuk, hogy szép számmal összegyűltünk Kispesten a Szövetség Klubban ezen a jeles rendezvényen. 
Pénteken 18:00-kor elkezdtek az emberek gyülekezni és 19:20-as kezdettel 30 fő jelenlétével megkezdtük a megnyitót a Himnusz és a Szózat eléneklésével. A megnyitón kiváló előadókat és művészeket köszönthetünk a köreinkben. 

 

A kispesti csapat tagjai közül Bognár Réka gyönyörű verset szavalt el,

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dávid Ákos Gera egy mesét mondott nekünk 

és Selmeczi Péter

citera zenével szórakoztatta az egybegyűlteket. 
Vendég előadóink neves művész emberek voltak. 

Steroid zenekarcsodaszép irodalmi feldolgozásokkal 

kápráztatta el a közönséget. Majd ezek után a Vazul Vére rockoperából hallhatunk részletet.

A megnyitó után elkezdődtek a felolvasások, amik közel éjfélig tartottak. 

Majd csatlakoztunk a körkapcsoláshoz. Miután beköszöntünk a többi helyszínnek társasjátékkal és filmvetítéssel szórakoztattuk az éjjeli baglyokat.

A szombat reggel10 fővel kezdtük a napot. 

 

 

 

 

A rendezvény végét trombita játékkal zártuk, amit egyik Kispesti Barantás leányzó adott elő.

Mindenkinek köszönjük, hogy eljött és részt vett ezen az eseményen.

Szabó Maci László

 

Barantás edzés időpontok
  • KMO tornaterme:
    1191. Kispest Szabó Ervin u. 3
    Hétfő 18:00 - 20:00
    Szombat: 16:00 - 18:00

    1192 Kispest Üllői út. 243
    Péntek: 18:00 - 20:00
Megnyílt a csillagösvény íjászpályánk!!
  • Minden íjászkodni szeretőt szeretettel várunk a hét minden napján 10-22 óráig
    1191. Kispest Szabó Ervin u. 37
    Előre bejelentkezés szükséges
    Információ a 06-70/392-05-16 telefonszámon